Jelenlegi biztonsági kockázatok a nemzetközi szállítmányozásban

Bemutatkozás

Az Omerta 07 Kft. olyan magánnyomozói iroda, amely húsz éves kriminalisztikai gyakorlattal rendelkezik.

Szakértőink, nyomozóink segítségével az elmúlt nyolc év során bűnüldözői és bűnmegelőző tevékenységünket kiterjesztettük a logisztikai ellátási láncra is.

Rugalmasan reagálva a szakmai igényekre és a társadalmi jelenségekre hoztuk létre ezt a tájékoztató anyagot.

Jelenlegi helyzet

Napjainkban már nem csak a beépülő bűnőzökre kell figyelmet fordítani, hanem a fokozódó migrációból eredő kockázatokra is.

Az általuk elkövetett vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények általában jelentős vagyoni kárt okoznak, sok esetben személyi sérüléssel is együtt járnak továbbá komoly reputációs kockázatot is magukban hordoznak.

Menedzsment felelőssége

Mi már felismertük, hogy amit a migráns helyzet kapcsán a világ rendvédelmi szervei nem tudnak megoldani, annak megoldását könnyelműség kizárólag egyedül a vállalati menedzsmentre és a gépjárművezetőkre hárítani.

Magyarországi jogszabályok mellett nemzetközi normák rendelkeznek arról, hogy a logisztikai ellátási láncban elengedhetetlen a folyamatos oktatás, képzés és ellenőrzés.

Önöktől nem várnak el kevesebbet, mint hogy az alábbi törvényekkel, az azokban rögzített fogalmakkal és a mögöttük rejlő kötelességekkel és jogokkal folyamatosan tisztában legyenek:

  • ADR (A veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról szóló európai megállapodás)

  • 2013. évi CX törvény (a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről)

  • GDP (a Helyes nagykereskedelmi gyakorlat az Európai Unió intézményeitől, szerveitől, hivatalaitól és ügynökségeitől származó közlemények, iránymutatások (2013.03.07.))

  • 2013. évi V. törvény (a Polgári Törvénykönyvről)

  • 2005. évi CXXXIII. törvény (a személy- és vagyonvédelmi törvény)

  • 2012. évi C. törvény (a Büntető Törvénykönyvről)

rábízás kártérítési kötelezettség
elvárható magatartás elve értékszállítás
károkozás jogos védelem
felelősség végszükség

Vészhelyzetek, támadások

a szállítás és kirakodás során egyaránt előfordulhatnak, de talán egyként jellemezhetjük, hogy a szállítás teljes útvonala a leginkább veszélyeztetett rész.

A támadások előre megtervezettek vagy spontán eredetűek lehetnek.

A megelőzés fontos eszköze a szakmai szabályok pontos és következetes végrehajtása, hisz ezek többnyire megfelelő védelmet és biztonságot jelentenek.

Védekezés

Ahhoz, hogy a kisfilmekben is látott esetekre a gépkocsivezetők megfelelően tudjanak reagálni, elkerülhessék a veszélyes helyzeteket, elengedhetetlen a rendszeres képzésük.

Az Omerta 07 Kft. szakértői kifejlesztettek egy olyan élmény alapú képzést, melynek során a gépkocsivezetők elsajátíthatják azt a speciális tudást, amely a vészhelyzetek és támadások elkerüléséhez, megoldásához szükséges.

A tanfolyamon részt vevők megismerkedhetnek a különféle védekezési taktikákkal, megelőzési és elhárítási technikákkal.

A mindennapi munka során előforduló kritikus helyzeteket mutatunk be, melyre megoldási formákat is kínálunk.

Kárenyhítés

Végül ne felejtsék el, a folyamatos megelőzés mellett hasznos lehet a már bekövetkezett károk anyagi rendezésére a tevékenységi körhöz igazított biztosítás is.

Stratégiai partnerünk a nyugat-európai színvonalú biztosítási védelmet kínáló, magyarországi irodával is rendelkező SCHUNCK GROUP müncheni központú biztosítási alkusz hálózat, mely a kockázatfelmérés során pozitív előjellel regisztrálja az általunk lefolytatott ellenőrzéseket, képzéseket, ily módon a biztosító partnerei egy alacsonyabb, kedvezőbb biztosítási díjat tudnak kiajánlani Önöknek.

Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot az info@omerta07.hu email címen!

« Vissza

© omerta07.hu