A ”megbecsült” dolgozó pótolhatatlan

Esetünkben a megbízó egy külföldi depókba élelmiszert kiszállító vállalkozás volt. Kérésük szerint meg kellett állapítani, hogy hol és ki dézsmálja a felvevőhely és a cél állomás között a rakományt.

A cégvezető elmondása szerint kisebb rendszert lehet felismerni a lopások között. Akkor rendszeresen hiányzik a rakományból, amikor szerdai napon indul a gépkocsi, pénteken lerakodják, de csak hétfőn reggel tud visszfuvart felvenni.

A kép csak illusztráció.

Tisztáztuk, hogy a gépkocsit egy a cégnél megbecsült, gyanún felül álló gépkocsivezető vezeti minden alkalommal, évek óta.

A technikai háttér felmérésekor derült ki, hogy a vállalkozás egyik gépkocsiját sem szerelték fel valós idejű helyzetjelzővel és a rakodótér nyitását jelző rendszerrel.

Maradt a régi jól bevált megfigyelés.

Szerdai indulású fuvart kísértünk, minden rendben, a protokollnak megfelelően zajlott, egészen a célállomás előtt 50 km.-ig.

Itt a gépkocsivezető láthatóan indok nélkül kiállt egy pihenőben. A rakodótér ajtaján lévő plombával bajlódott néhány percig, majd kinyitotta azt.

A rakodótérből 10 perc elteltével jött ki, kezében egy nagyméretű bevásárló szatyorral, amit a vezetőfülkébe vitt.

Mindezeket végig dokumentáltuk.

Ezután megállás nélkül elhajtott a célállomáshoz, ahol illedelmesen kivárta a sorát a rakodóterületen.

Mielőtt sorra került volna a vezetőfülkéhez érkezett egy egyenruhás férfi,. A gépkocsivezetővel 2 percig beszélgettek, majd a gépkocsivezető kiadta neki a rakodótérből kihozott táskát, a férfi pedig 3 bankjegyet adott át neki.

Ezeket szintén rögzítettük.

Amikor a gépkocsivezető beállt a rakodóterületre, a tapasztaltakról tájékoztattuk a megbízónkat.

Rövid tanakodás után azt kérte, hogy fejezzük be a megfigyelést és soron kívül keressük fel a rögzített dokumentumokkal.

A felvételeket megnézve úgy döntött, hogy nem rendeli haza gépkocsivezetőt, hanem amikor a visszfuvarral megérkezik, akkor számoltassuk el közösen.

A gépkocsivezető az elszámoltatás során elmondta, hogy valóban Ő dézsmálja rendszeresen a rakományt.

Mindig csak annyit vett ki és adott el, ami a ki nem fizetett napidíjának megfelelő összeg volt. További kérdésre azt is elmondta, hogy hónapok óta nem fizetik ki részére külföldi fizetőeszközben a napidíját. Eleinte még saját zsebből fizette a kint tartózkodásának költségeit. Később a célállomáson egy ügyintéző megkérdezte, tud e áron alul szerezni a rakományában is szereplő élelmiszerekből, és ezután nyúlt a rakományhoz.

A plomba megsérülése nem okozott gondot, mivel a vevője volt a szállítmány átvevője is egyben.

Elmondása szerint, amikor reklamált a napidíj miatt a - beszélgetésnél is jelen lévő – főnöke mindig valami indokot mondott, hogy most miért nem tud neki pénzt adni.

A rakományban keletkezett károkat a vállalkozás már korábban kifizette a megrendelő felé, megbízónk elmondása szerint valóban nagyjából a napidíj mértékek megfelelő összegű áruról volt szó.

A vállalkozás vezetője megegyezett a gépkocsivezetővel, hogy hogy a továbbiakban is igényt tart a munkájára és minden indulás előtt megkapja a napidíját.

A gépkocsivezető cselekedete jogsértő volt, de elgondolkodtató a vállalkozás vezetőjének megatartása. Megkímélhette volna magát több álmatlan éjszakától, ha kicsit több felelősséggel viselkedik beosztottja iránt.

« Vissza

© omerta07.hu