Rólunk írták 2015-ben

Két alakalommal, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda szervezésében lévő konferencián, majd a Magyar Logisztikai és Beszerzési Készletezési Társaság (MLBKT) 23. kongresszusán is bemutathattuk az ágazatot érintő, kriminalitással bíró folyamatokat, valamint tájékoztattuk a résztvevőket az eddigi humánbiztonsági tevékenységünkről is.

Előadásunk alapján készült újságcikkek az Autó Közlekedés júliusi számában „A szakmának magát kell megvédenie„ és a Logisztikai Híradó decemberi számában „Bűnök és Bűnözők” címmel meg is jelentek.

Autó Közlekedés (2015. július 1. –XXVII. évfolyam)

„A „normál” HR nem tudja kiszűrni a humán kockázatot. Ez a kockázat minimalizálható lesz az ő rendszerükkel, amely komoly ellenőrzés után nyilvántartja a megbízható, becsületes munkavállalókat.”

„Ha a szakma használni fogja ezt a rendszert, akkor ezek az emberek gyorsan és véglegesen kiszűrhetőek lesznek.”

„… a Cégőr tagság egyfajta szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a cég egyaránt híve a dolgozói és vállalati biztonságnak.”

„A Cégőr folyamatosan fejleszt és bízik a programja sikerében.”

„A Cégőr olyan országos szolgáltatást indított, aminek a segítségével a becsületes dolgozók és a jó munkahelyek egymásra találhatnak.”

„A cég nemcsak a biztonsági szűréssel csökkenti a logisztikai szakma kockázatát, hanem a cégek igényeinek megfelelő képzésekkel is.”


Logisztikai Híradó (2015. december- XXV. Évf. 6. szám)

„A program nem más, mint egy pozitív munkavállalói adatbázis, amelyet szakemberek állítottak össze és kezelnek.”

„Annak érdekében, hogy a szakma ki tudja alakítani a saját védőhálóját, nem csodára van szüksége, és nem varázslatra, hanem egyszerű, de határozott lépésekre..”

« Vissza

© omerta07.hu